A bőr, amelyben élek

Jaj.
Mostanában előszeretettel nézek feliratos filmeket - úgy veszem észre, hogy azoknak, amelyeknek valós mondanivalója van, valahogy mostanában nem szinkronizálják.
Ez is feliratos, és mondanivalója is van - nem is akármilyen.

A borzasztó az egész filmben, hogy bár fikció, de ha belegondolunk, akár meg is történhet. A plasztikai sebészet rendkívül fejlett, viszont kevéssé ellenőrzött terület: kis hazánkban is számtalan visszaélés történt az elmúlt években. Egyre több család bomlik fel - egyre több feleség hagyja el férjét és gyermekeit, valamint egyre gyakoribb a családírtás is. Egyre nehezebb megkülönböztetni mentálisan egészséges embertársainkat azoktól, akik képtelenek felmérni döntéseik következményeit.
Előre szólok:

SPOILER következik.

Van egy ház, ahol él egy plasztikai sebész, egy bezárt lánnyal, akiről a történet elején semmit sem tudunk - és amikor megtudjuk, ki ő, akkor a legszívesebben törölnénk az információt a memóriánkból... De már nem lehet.

Lassan ismerjük meg a férfit, lassan értjük meg tetteit - csak kevés tényt közölnek a szereplők, a tragédiák súlyát leginkább képekben jeleníti meg Almodóvar, egyébként zseniálisan.
Szóval van ez a férfi, egy jóképű és sikeres plasztikai sebész - zseniális tudós a területén, hiszen a tökéletes bőrt alkotja meg, de bármily sikeres is a szakmájában, a magánélete tragédiákkal tarkított.
Meghalt szeretett felesége, tudjuk meg a történet elején, de az elvesztésének módját csak jóval később ismerjük meg. Meghalt szeretett lánya is, de a halálát megelőző körülményekre csak később derül fény. Meghaltak a szülei is - bár a biológiai anyja él, és házvezetőként dolgozik nála, ezt a történetet is csak fokozatosan ismerjük meg. És meghal a testvére is - akit ő maga öl meg.
És szinte minden tragédiának oka a nőkre vezethető vissza - hűtlenségükre, eszetlenségükre, önzésükre és tehetetlenségükre.

Először is a feleség. A film alatt megtudjuk, hogy a kedves feleség megégett egy autóban, miközben szökött a szeretőjével (aki egyben a sógora is volt), baleseteztek, és a férj maga mentette ki a kocsiból. Súlyos égési sérüléseket szenvedett - de hűtlen elhagyása ellenére a plasztikai sebész férj mégis gyógyítani, helyrehozni kívánta a sérüléseit. (Ez a nő még a gyermekét is hátrahagyta, nem törődve vele, mi lesz a jövőbeni sorsa, csak azért, hogy a szeretőjével lehessen.) Ehhez a nőhöz alkalmazkodott az egész család: besötétített ház, letakart tükrök, nehogy meglássa saját szétégett arcát, a férje pedig mindent elkövetett, hogy elkészítse azt a bőrt, ami helyrehozhatja a sérüléseit - de, amikor ez a nő véletlenül az ablakban meglátta tükröződni saját eltorzult képét, az udvaron játszó gyermekével és a neki várhatóan okozott fájdalommal és sokkal nem törődve kivetette magát az ablakon....
Aztán a lánygyermek, aki finoman szólva is elmebeteg lett halott anyja látványától - orvosi kezelések sorát követően végül már alkalmas volt arra, hogy társaságba mehessen. Mit csinált? Az első adandó alkalommal kilógott a kertbe egy sráccal - miközben a többi fiatal hallhatóan és láthatóan aktív nemi életet élt ugyanezen a területen, ő vajon mit gondolt, csak holdfényes sétára számíthat? Még meg is jegyezte a fiúnak, aki éppen be volt lőve, hogy mennyire szeret meztelenül szaladgálni - aki ezt félreértette, csókolózni kezdtek, ölelkeztek, majd mikor bekövetkezett a behatolás, a csaj sikítozni kezdett... Erre a srác, hogy elhallgattassa, leütötte, majd otthagyta. Apuka találta meg, s mikor a lány magához tért, azt hitte, az apja művelte vele mindezt - vissza a kórházba, többet látni sem bírta az apját, majd szépen kiugrott ő is egy ablakon - édesanyjához hasonlóan.
És ott van a biológiai anya - szintén szép történet. Házvezetőként a ház urának gyermeket szült (belőle lett a plasztikai sebész) valamint a ház sofőrétől is gyermeket szült (ő lett a bűnöző testvér). Lazán végignézte mindkét fia tragédiáját - nem is tett semmit ellene. Passzív szereplő, csak ártani tudott aktívan: mikor beengedte bűnöző fiát a házba.

Na, és csak végül említem meg a nők között a lányt, aki be volt zárva. Felesége arcképére formálta a plasztikai sebész - tökéletes bőrrel, arccal és testtel rendelkezett. Mikor a bűnöző fiú betört, azt hitte, régi szeretőjét látja viszont, neki is esik alaposan - s ő profin megjátszotta, hogy ő az, akit a férfi keres. A hazatérő plasztikai sebész csak a végjelenetre érkezett: feleségének arcát látta, s testén a gyűlölt testvért, aki feleségét megbolondította. Jó pár pillanatig gondolkodott, kit is lőjön le, s először a nőre fogta a fegyvert - végül saját testvérét végezte ki.
Nos, ez a lány persze igyekezett hasznot húzni az egészből - már nem volt bezárva többé. Összebújt hát megerőszakolásának napján a ház urával - másnap reggel pedig alkut kötött addigi fogvatartójával, hogy innentől marad, szabad akaratából.
El is ment vásárolni szép ruhákat, valamint síkosítót, majd mikor este újra összebújásra került volna sor, a síkosítóért szaladt le, s egy pisztolyt vett elő, ezzel lőtte le a plasztikai sebészt és az anyját is.

Ez a lány ugyanis nem volt mindig nő - férfi volt, méghozzá az a fiatal balek férfi, aki szándékától eltérően megerőszakolta a sebész lányát. Orvosunk pedig elkapta, s bosszúból átműtötte nővé - átalakította a testét, az arcát, majd végül a bőrét is több év alatt. S itt jön az igazságszolgáltatás része: a férfi, aki nemi erőszaktevő volt (bár szándéka ellenére lett azzá), maga is nemi erőszak áldozatává válik...
Szabadulásához azonban nőként kell élnie, nőként kell viselkednie és gondolkodnia - hazudni, alakoskodni, megjátszani és csábítani vágy nélkül. És bár vásárlás közben is lehetősége nyílt a szökésre, mégsem ment: előbb bosszút állt, amúgy női módra. A sebésszel elhangzó utolsó párbeszéde: "De hát megígérted!" mondta a férfi meglátva a fegyvert, "Hazudtam" felelte, és lőtt. Az anyát pedig az ágy alá elbújva lőtte le, aki így szintén képtelen volt a védekezésre...

Almodóvar gyönyörűen bemutatja a férfiakat és a nőket:
- a férfit, aki imádja a családját, és a nők kegyetlen játékaitól és önzésétől megőrül (plasztikai sebész)
- a férfit, akit pusztán ösztönei vezérelnek, és ezek kielégítésére az erőszaktól sem riad vissza (bűnöző testvér)
- a nőt, aki saját testének és szépségének a rabja, s ennek elvesztésével inkább a halált, és saját gyermekének tönkretételét választja (feleség)
- a nőt, aki tudatlansága és körültekintésének teljes hiánya miatt erőszak áldozatává válik (gyermek)
- a nőt, aki bár tudja, hogy teljességgel helytelen, amit tesz, mégis tétlenül hagyja saját gyermekeit a vesztükbe rohanni (anya)
- valamint a férfi-nőt, aki balek férfiként erőszakot követ el, majd testileg nővé válva szellemileg is igazodik a filmbéli nők viselkedéséhez.

Almodóvar filmjében az igazságszolgáltatás és a bosszú a kulcs: az összes önző, erkölcstelen vagy erőszakos cselekedet elnyeri büntetését.

Never let me go - Ne engedj el!

Jaj. Ezt csak egy japán írhatta, gondoltam, és valóban. Kazuo Ishiguro regényéből egy fantasztikus dráma készült.
Zseniális színészek már a gyermekek is, a felnőtt színészeket nem is említve. Egyetlen percre sem eszméltem fel a film alatt, fogalmam sem volt, hol vagyok a valóságban, végig a szereplőkkel éltem fájdalmasan rövid életüket.
Mióta megnéztem, többféle kritikát olvastam, s a legtöbbnek az volt a lényege: miért is nem lázadnak fel a sorsuk ellen a szereplők, miért nem tesznek VALAMIT, BÁRMIT, a legerősebb ösztönre, az életösztönre hivatkozva.

Nos, ezért mondom, hogy ezt csak egy japán írhatta. Bár nem a filmhez tartozik, de a sérült atomerőműbe ÖNKÉNT ment 180 fős mérnökcsapat, hogy a valódi tragédiától megmentsenek másokat. Ez a 180 fő pontosan tudta, hogy a biztos halálba, vagy még annál is sokkal rosszabba megy, mégis félretették saját, egyéni érdekeiket a társadalom egészéért. Vajon ma, ha itthon történne hasonló, találnánk-e 180 főt, aki önként jelentkezne, ha a paksi erőműbe kellene menni?

Visszatérve a filmre: remélem, ez egy olyan történet, ami soha nem valósulhat meg. Ha valaha úgy dönt az emberiség, hogy a szükséges szerveket klónozás útján szerzi be, maradunk a szervklónozásnál. Mert ezek a fiatalok a filmben, főleg a főszereplők, pontosan tudták, mi fog történni velük. Pontosan tudták, nem mentek, mintha vágóhídra mennének, még halasztást is kértek volna, hogy szerelmükre tekintettel együtt élhessenek pár évet... Pontosan tudták, hogy bele fognak halni, s hogy a társadalom azért nevelte fel őket, hogy cserébe ők a szerveiket adják.

Részletezhetném még sokáig, de minek. Az önfeláldozás, a szeretet, az elkerülhetetlen elfogadásának filmje ez. Akit ez érdekel, nézze meg mielőbb.

Limitless - Csúcshatás

Az alapötlet nem is rossz. Van egy tabletta, egy drog, aminek következtében az ember egyszer csak a teljes agykapacitását használni kezdi. Ebből indulunk, na meg egy határozatlan, tehetségtelen, bárgyú figurától, aki soha semmit nem csinál jól.

Szóval eddig még akár rendben is lehetne. Ki lehetne hozni ebből egy izgalmas, érdekes történetet, de ebben a filmben ez, sajnos, nem sikerült.
A film készítői érezhetően nem szedtek olyan tablettát, amiről ez a mozi szól; ha csak hasonlót, vagy egy puszta teljesítmény-fokozó készítményt szedtek volna, talán nem hemzsegne ez film óriási logikai hibáktól.
Elsőként had említsem meg azt a gyönyörű hibát, hogy az agyát tökéletesen használó embernek miért pusztán több életveszélyes szituációt követően jut eszébe, hogy tegyen a tabletták elfogyása ellen? Bárki, aki gyógyszert szed, tudja, hogy szüksége van a következő adagra, és még egy egyszerű polgár is gondoskodik róla, hogy legyen, sőt, lehetőleg nála legyen a következő adag szívgyógyszere, inzulinja, eze-aza.
Aztán folytassuk azzal, hogy egy ilyen aggyal miért vállalja fel azt a veszélyt, hogy egy külsősre (labor) bízza a gyógyszer elkészítését, holott képességeinek köszönhetően sokkal gyorsabban, jobban, és nem utolsósorban olcsóbban elkészíthetné a szert.
S vajon egy ilyen ember, aki ennyire átlátja az összefüggéseket, és emlékszik mindenre, amit valaha látott-hallott-olvasott (amitől pusztán egy felolvasó könyvtárrá válik, zsenivé nem) vajon miért nem tudja, hogy nem kelthet feltűnést? Mert ha bárkinek is feltűnnek újdonsült képességei, akkor akár komoly bajba kerülhet?
S akinek ennyire jó a memóriája, vajon hogyan felejtheti el az orosz maffiózóval egyeztetett találkáját?
Már bele se menjünk olyan apró részletekbe, hogy a gyógyszer az idegsejtek között hoz létre kapcsolatokat, majd ezek a hatás elmúltával megszűnnek... Vagy hogy az agykapacitás kihasználását pusztán a memória kihasználására korlátozza a film...
Az egyetlen valóban reális, logikus (bár nem épp kedves) jelenet az, amikor a nőhöz fordul segítségért, aki pedig a szorult helyzetét felhasználva zsarolja: "Most mondd el, mi ez az egész"...

Összességében egy borzasztó film, néhány élvezhető jelenettel, de sajnos, egyetlen percre sem felejtettem el, hogy filmet nézek.