Az ingyen domain átka, avagy mi történt a co.cc-vel

Tegnap reggelre elérhetetlenné vált a co.cc - és ezáltal az összes olyan honlap, amely ilyen végződéssel volt jelen az interneten. Már több probléma volt ezzel a szolgáltatóval - a Nod32 például az összes co.cc-s végződésű webcímet az ártó weboldalak listájára tette, a Google pedig tavaly nyáron törölt minden ilyen honlapot az indexéből - azonban a problémák ellenére ez a szolgáltatás éveken keresztül működött. Úgy-ahogy, de működött.
Néhány hete azonban már nem lehetett új co.cc-s aldomaint regisztrálni - és mostanra DNS hiba miatt már egyáltalán nem elérhetőek ezek a címek. Több százezer honlap vált ezúton használhatatlanná - de vajon miért?

Az ingyenességnek mindig ára van - és sajnos ez ezúttal is beigazolódott. A legtöbb aldomaint adó szolgáltató reklámokból tartja fenn magát, a co.cc viszont reklám nélkül, némi támogatásért, és az aldomain megújításokból származó pénzekért vállalta ezt a szolgáltatást. Úgy tűnik, nem érkezett elég támogatás, és nem volt elég bevétel már a megújításokból sem - így a szolgáltatás egy szó nélkül, egy jelzés nélkül, bármiféle információ nélkül megszűnt.

A tanulság? Ha nem fizetsz egy szolgáltatásért, lényegében nem is várhatsz semmit. Ma a világon semmi sincs ingyen - vagy reklámmal, vagy csereértékkel, vagy a teljes honlapod elvesztésével, de előbb utóbb megfizeted az ingyenes domain árát.

S hogy lesz-e még co.cc? Őszintén? Ha lesz is, jobban jársz, ha elfelejted - főleg, ha egy honlapot akarsz működtetni.

Egy gyermek halála

Mindig borzalommal tölt el, ha egy gyermek meghal. Ha balesetben, ha betegségben, pusztán szomorú vagyok - kicsit elkeseredett, hogy talán megakadályozható lett volna, ha jobban figyelünk, ha okosabbak vagyunk, ha előbb felfedezzük a kórt...

De, ha egy gyermek gyilkosság áldozatává válik, az az én szememben felfoghatatlan - és megbocsáthatatlan. Gondolkodom ilyenkor, mi lenne a megfelelő büntetés, és nem, nem találok választ a kérdésre.

Amikor valaki (lehet-e személyként utalni az ilyenre egyáltalán?!) megöl egy gyermeket, nem egy gyermeket pusztít el - hanem a jövőt. Azt a jövőt, amit az a gyermek alakíthatott volna, ha felnőhet, ha életét idejekorán el nem veszik. Hiszen lehetett volna orvos, tudós, mérnök - vagy egy újabb Gandhi, Teréz Anya, vagy egy ugyanolyan egyszerű ember, mint bármelyikünk, aki egyszerű és hétköznapi életével szebbé és jobbá tehette volna a világot.

Mi lehet a megfelelő büntetése annak, aki megöli a jövőt? Létezik egyáltalán ilyen?

Állati részem azt mondja, igen. Ordít, vérbosszúért kiabál bennem, s követeli: valaki, BÁRKI - tegyen már valamit. Véresebbnél véresebb megoldásokat javasol - és egyik sem szimpla halálbüntetés. Mértéktelen dühével és haragjával megrémít - vajon mennyivel különb annál, aki mindezt kiváltotta belőle?

Az eszem tanácstalan - ismeri ugyan az igazságjogszolgáltatás ilyen esetekre nyújtott megoldásait, azonban nincsen velük kibékülve. Mert mi lesz akkor, ha a tettes(ek) megbíznak egy jó ügyvédet, és megússzák egy ejnye-bejnye kategóriájú büntetéssel? Vagy akkor, ha még a büntetést megelőzőleg egy cellatársa vesz rajta elégtételt? És elfogadható, ha egy ilyen ember(?), letöltve büntetését, ismét a társadalom teljes jogú tagjává válik - és újra gyermekek közé mehet?
Ilyenkor az eszem követeli vissza a középkori infámia büntetését - a totális kitaszítottságot, a megbélyegzettséget... Bár őszintén szólva, sok, ennél kisebb bűnt is hajlamos lennék ezen a módon büntetni...

A szívem sajog. Kegyetlenül sajog. A fájdalomtól nem képes válaszolni, csak újabb kérdéseket felvetni. Miért? Mi vitte rá? Hogyan lehetett képes rá? Mi okozhat ilyen mértékű gonoszságot?

És valahol mélyen, halkan, suttogva megszólal bennem valami, talán a lelkem, s azt súgja: az ilyen lényeknek büntetés az élet, mert bárhová megy a világon, mindenhol átkozott lesz a sorsa. Bármilyen utat is járjon, bármerre is vigye az élet - üldözött lesz. Üldözni fogja a társadalom, a bűne, az élet - többé egyetlen békés napja sem lesz, bármeddig is él.
A legnagyobb jutalma az lenne, ha elítélnék sok-sok évre, s ezt a büntetést magánzárkában tölthetné - így nem kéne többé egyetlen emberrel sem szembenéznie.

De várhatóan nem így lesz. Várhatóan elítélik. Várhatóan életben lesz ítélethozatalkor. Várhatóan börtönbe kerül - anyák vagy apák közé. Anyák vagy apák közé, akiknek hasonló korú gyermekeik vannak, voltak, vagy lesznek. Anyák vagy apák közé - akik remélhetőleg NEM fogják megölni, hanem vigyáznak testi épségére, s arra, hogy hátralévő életének minden egyes napján szembesüljön tettével és annak súlyával.
S amikor véget ér e földi pályafutása - akkor, bárkinek is van igaza,  minden túlvilág poklát fogja kiállni egy örökkévalóságon keresztül.

Nyugodj Békében, Bence!

Te már békében nyugszol, bárhol is vagy. Akár az angyalok között, akár úton egy másik élet felé - bármennyit is szenvedtél rövid életed során, annak már vége. Továbbléphetsz.
Mielőtt félreértenéd, a Nyugodj békében kifejezés nem azt jelenti, hogy azt gondoljuk, békétlen lélek lennél - inkább egy óhaj arra, hogy a mi lelkünk megnyugodjon idő előtti halálod miatt - és valóban békén hagyjon Téged, az emlékedet.

Mese a kezdetről

Volt egyszer, hol nem volt, olyan régen, hogy még az üknagyapáink üknagyapái sem emlékeznek rá, volt egyszer egy bolygó. Gyönyörű szép hely volt, benépesítve állatokkal és növényekkel, madarak csicseregtek a fákon, nappal világos volt, éjszaka sötét, tiszta vizű patakok és tavak táplálták a szomjazót, s a fákról friss gyümölcsök kínálták magukat az éhezőknek.

Ezen a gyönyörű bolygón élt Mo, az ember is, több társával együtt, kisebb közösségekben. Ha éhesek voltak, vadásztak, ha szomjasak voltak, ittak a patakból, s bizony előfordult, hogy közülük néhányan a ragadozóknak estek áldozatul. Úgy gondolták azonban, hogy ez így van jól: látták a világ körforgását, s tudták, hogy ebbe ők is beletartoznak, s nem gondolták különbnek vagy többnek magukat a bolygón élő többi lénynél. Csodálták, ahogy úsznak a halak a víz alatt, ahogy a madarak repülnek az égen, a növényeket, melyek árnyékot, sokszor táplálékot és otthont biztosítottak nekik.

Ugyanígy viszonyultak egymáshoz is: mindenki tudását tisztelték, képességeit mindenki a közösség érdekében használta fel, s így nem is voltak haszontalan tagjai a csoportnak.Senki nem vett ki többet a közös ételből, mint amennyire szüksége volt, s így mindig mindenkinek elég jutott. Ekkor még csak az erkölcs létezett, a fogalma nem volt ismert, hiszen ettől eltérő cselekedetet senki sem ismert.

Történt egyszer, hogy Mo sétája során egy gyönyörű követ talált, egyetlen darabot, olyan szépet, amilyet még sosem látott. Első gondolata az volt, hogy megosztja társaival, de hiába próbálta eldarabolni, nem sikerült. Rájött, hogy mivel ebből a kőből csupán egyetlen darab van, nem fog tudni rajta megosztozni másokkal, végül a ruhájába rejtve visszament társaihoz, s próbálta tovább élni az életét, ahogy korábban. Időnként szerette megnézegetni a követ, de mivel nem akarta, hogy társai meglássák, ezért ezt csak egyedül, titokban tehette.

A titokkal azonban együtt jött egy rossz érzés: a félelem. Félt attól, hogy valaki meglátja a kövét, és elveszi tőle, félt attól, hogy baja esik, ha kiderül, hogy eltitkolta. A félelem a mindennapjai részévé vált.
Egy napon már odáig jutott, hogy megmagyarázhatatlanul rettegett például attól, hogy nem jut neki elég élelem, s attól is, hogy télen fázni fog. Sokat gondolkodott a dolgon, próbált megoldást keresni, de mikor a többieknek beszélt érzéseiről, társai nem értették, mire is gondolhat. "Eddig is mindig jutott mindenből elég" felelték "mindent megteszünk, hogy ez így is maradjon." Viszont amíg gondolkodott, figyelme sokszor elkalandozott teendőiről, s azokat csak lassan, vagy egyáltalán nem tudta elvégezni. Társai felfigyeltek erre is, azt hitték, hogy beteg, adtak neki gyógyfüveket, és pár napra pihenni küldték. Mi sem kellett több neki, néhány napig elegendő ideje volt gondolkodni a megoldáson, valamint végre a követ is biztonságban nézegethette, hiszen a beteget társai mindig hagyják pihenni.

Miközben gondolkodott, hogyan is védje meg a kövét, és hogyan biztosítsa, hogy mindig legyen elegendő élelme, eszébe jutott, hogy az az érzés, amit érzett, akár segítségére is lehet. Azt tudta ugyan, hogy társai előtt ez ismeretlen érzés, de szépen lassan rájött, hogy ha bekövetkezik a baj, sokkal könnyebb lesz a félelem magvait bennük is elültetni.
Így gondolkodott, s úgy döntött, éjszaka, amikor mindenki alszik, eltünteti a közös étel egy részét - majd a gondolatot tett követte. Az ellopott élelmet még az éjszaka folyamán egy barlangba rejtette, s hosszú idő után először újra békésen tudott aludni.

Másnap csupán a közös étkezésnél derült fény a bajra, s az emberek azt sem tudták, mihez kezdjenek. Ugyan volt elég gyümölcs a fákon, s azzal kiegészítve elegendő lett volna az élelem mindenkinek, mégis, a nagy felfordulásban ez senkinek nem jutott az eszébe. Ekkor jött elő Mo, akiről társai tudták, hogy valami hasonló bajt jósolt, s őt kérdezték meg, mitévők legyenek. Mo látszólag hosszas gondolkodás után azt mondta, az étel felét tegyék félre hasonló esetre, bízzák rá, majd ő megőrzi, a maradék ételt osszák szét és egészítsék ki némi gyümölccsel. De hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek hasonló esetek, ezentúl egy ideig mindenkinek kevesebbet kell enni, s a megmaradó élelmet ezentúl tartalékolni kell.
Társai örültek, hogy a helyzetet megoldotta, s megfogadták a tanácsát: az étel egy részéről mindenki lemondott, s ezt a részt mindig rábízták. Ő pedig a rábízott élelmet mindig elvitte a barlangba, ahol minden alkalommal jóllakott, és az étel egyre csak gyűlt és gyűlt.

Mentek tovább a dolgok a maguk útján, az emberek egyre csak fogytak, s kicsit mindig éhesek maradtak, míg Mo egyre csak hízott: s mivel úgy gondolta, őt az élelem őrzésének feladata felmenti a közösségi munka elvégzése alól, így többet már nem is dolgozott. A csoport egyik tagjának azonban feltűnt, hogy míg ők fogynak és éheznek, Mo mégis hízik, s ez nem tetszett neki. Elhatározta, hogy követni fogja őt, s megnézi, mitől is hízik ez az ember oly nagyon. A barlanghoz érve meglátta, hogy Mo a közös ételből falatozik, de Mo is észrevette őt. Mivel félt, hogy társa elárulja tettét a többieknek, s elmondja azt is, hol tartja az élelmet, mielőtt még társa visszatérhetett volna a többiek közé, egy kővel agyoncsapta, s a testét visszavonszolta a csoport táborába.

"Ez az ember" mondta "lopni akart a közös ételből. El akarta venni, ami minket illet, ezért el kellett őt pusztítanom." A többiek megdöbbenve nézték, de hittek Monak, s várták a következő tanácsát. "Azért, hogy a jövőben a hasonló eseteket elkerülhessük, kiválasztok négy embert, akik felváltva őrzik majd a közös élelmet. Ők természetesen, hogy az élelmet megóvni tudják, teljes adagokat kapnak majd, viszont így már a jövőben több élelemről kell majd lemondanotok." Az emberek, bár nem örültek, elfogadták e bölcs ember szavait, s az általa kiválasztott négy ember kettesével, egymást váltva őrizte a barlangot. Mivel ők hozzáfértek az élelemhez, jól tápláltak lettek, a többi ember viszont egyre ritkábban lakott jól, egyre többen betegedtek meg, egyre kevesebben tudtak vadászni és halászni.

Mo viszont nagyon magányos volt, hiszen mindig az élelmet, valamint a követ őrizte; nem bízott az őrökben sem. Mivel nem volt kivel beszélgetnie, elkezdett a kőhöz beszélni.
Egy napon aztán az egyik őr meghallotta, mikor a kőhöz beszélt, s rá is kérdezett a dologra.
Mo ijedtségében elejtette a követ, miközben így válaszolt "Kivel beszélnék... Őseinkkel beszélek, azoknak a szellemeivel, akik már nincsenek köztünk. Ők jelezték számomra a bajt, ők adtak tanácsot, mitévők legyünk, mikor kevés volt az élelem.Most is, a mostani bajban is az ő tanácsukat kérem." Az őr ezen nagyon elcsodálkozott, s mikor szolgálata letelt, elmesélte ezt a faluban lakóknak is. Az emberek innentől kezdve még jobban csodálták ezt a különleges embert, aki az ősök szellemével képes beszélni, s mivel nagyon érdekelte őket, mi történik a holtakkal, ahányszor a faluban járt, annyiszor kérdezték meg őt erről. Mivel köve elveszett, szomorkodott, de mivel az emberekkel újra volt miről beszélnie, hamar elfeledte bánatát.

Elmondta az embereknek, hogy nem csak testük van, mint az állatoknak, de lelkük is: ezért is tudnak beszélni, írni. Elmondta nekik, hogy a halált követően a lélek tovább él, csak a test hal meg, s hogy hogyan él tovább a lélek, lesz-e elegendő élelme a halál után, az attól függ, mennyire élte a szabályok szerint az életét. Társai ezt elfogadták, hiszen Mo volt az egyetlen, aki tudott beszélni az ősök szellemeivel.

Történt egy napon, hogy Monak nagyon megtetszett egy asszony, akivel szívesen töltötte volna az idejét, de ez az asszony az egyik társához tartozott, s egyébként sem tetszett neki Mo. Mikor Mo már annyira vágyott az asszony társaságára, elcsalta őt a szálláshelyről, ki a barlanghoz, ahol az asszony gyermekeinek kínált ételadagok növelésével végül sikerült rábeszélnie az együttlétre. Igen ám, de alig kezdett hozzá Mo az asszony testének élvezetéhez, megjelent az asszony társa, s haragjában Mora támadt. Mivel ez a férfi is sokat éhezett, Mo viszont jól táplált volt, végül Mo győzött – ismét egy társa élete árán. Az asszony azonban nem akarta elhallgatni a többiek előtt a történteket, s Mo csak úgy tudta rávenni őt erre, hogy megígérte: a jövőben sem az asszonynak, sem a gyermekeinek nem lesz hiánya élelemből. Közösen elrejtették hát a holttestet, hogy a vadállatok elhurcolják – s ettől fogva Mo, az asszony és a gyermekei együtt éltek.

Ahogy telt-múlt az idő, Monak és asszonyának közös gyermekei is születtek, akik szintén részesülhettek a több táplálékból, s akiknek szintén nem kellett a közösségért dolgozniuk: ahogy nőttek-növekedtek, Mo közülük választotta ki az új őröket, s mivel négynél többen voltak, ezért az embereknek még többről kellett lemondani, s még jobban éheztek.

Az éhezéssel azonban együtt jártak más bajok is: betegségek, korai halálok, s mivel az emberek már saját élelmükhöz is alig-alig jutottak hozzá, sokan kényszerűségből a gyengébbek, a betegek és az idősek ételét vették magukhoz.

Mikor Mo megöregedett, a helyzet már szinte tarthatatlan volt: az emberek egymással verekedtek az ételért, az asszonyért, volt, hogy öltek is: aki erősebb volt a többinél, több ételhez s több asszonyhoz jutott – aki gyengébb, az éhezett és nyomorgott.
Mikor Mo halálos ágyán feküdt, s visszagondolt fiatalságára, eszébe jutott a kő, amit talált. Felismerte, hogy minden baj akkor kezdődött, amikor a követ megtalálta, s amikor ezt a követ kizárólag sajátjának akarta. Belegondolt, mi lett volna, ha a követ jó messzire hajítja, s rájött, hogy akkor a mai bajok be sem következtek volna.
Mivel meg akarta kímélni az embereket a további bajoktól, legidősebb fiát maga mellé hívatta, és saját bűneit vele kőbe vésette, hogy azokat kitörölni később senki se tudja. Mielőtt azonban az utasításokhoz magyarázatot fűzhetett volna, elfogyott az ereje és meghalt.
Mo fia, ott állt apja halálos ágyánál a kőtáblával, s azon gondolkodott, mit is akarhatott ezzel az apja. Eszébe jutott, hogy apja képes volt az ősök szellemeivel beszélni, s úgy gondolta, a tábla tartalma nem más, mint az ősök sokaságának utolsó üzenete, parancsa, s mikor kijött apja holtteste mellől, a kőtábla tartalmát így adta tovább embertársainak: „Apám, Mo, az egyetlen ember, ki az ősökkel beszélni tudott, meghalt. Őseink tengerének utolsó üzenetét tartom kezemben, ettől fogva mindannyiunknak eszerint kell élnünk, hogy az ős-tenhez juthassunk. Aki ezen parancsokat megszegi, halála után lelke éhezni és szomjúhozni fog.” Ezután átadta a táblát, melynek szövege így kezdődött:

Ne vedd el más ételét, asszonyát, életét

Ne csodálj idegen tárgyakat

Ne mondj olyat, ami nincs

A hullám

A hullám... Úgy kezdtük el nézni a filmet, hogy azt hittük, amerikai katasztrófafilm. Bár az elején gyanús volt a "Megtörtént esemény alapján" megjegyzés, ettől függetlenül néztük tovább.
Hamar kiderült, hogy nem katasztrófafilm, és nem is amerikai - német, és talán pont ezért is volt ránk akkora hatással.
A történet: él egy egyszerű középiskolai tanár egy nagyvárosban, aki azt a feladatot kapja, hogy dolgozza fel diákjaival az autokrácia jelentését. Első kérdésként felveti diákjainak, hogy "Létrejöhet-e autokrácia Németországban?" - persze a diákok úgy gondolják, hogy nem, ahhoz túl sokat tudnak.
Aztán apró lépésenként (zseniálisan) a tanár megvalósítja a mozgalmat, melynek ő a vezetője. Apró, alig észrevehető lépésekből építi fel a rendszert mindössze egyetlen hét alatt... A történet vége természetesen előre vetíthető és elkerülhetetlen tragédia - de mégsem tudtam felállni a film elől és valami mást nézni.

Végig azon gondolkodtam, milyen egyszerű is ez. Néhány elejtett megjegyzéssel, közös ideológiával, közös ellenségképpel, a közösségi érzés erejével mennyire könnyű az embereket vezetni, vagyis inkább "megvezetni"...

A mobiladó valódi oka - gondolt rá valaki?

Naponta mennek a hírek a médiában, hogy az országban hamarosan mobiladó kerül bevezetésre - percenként két forint, sms-enként két forint. Az emberek háborognak, a közösségi oldalak tele vannak a hírrel kapcsolatos véleményekkel.
Az állam pedig nyilatkozik, hogy senki sem fog havi 700 Ft-nál többet fizetni, és a cégeknek lehet, hogy ingyenes marad a flottaszolgáltatás - az emberek pedig háborognak, hiszen családok ezrei fizettek elő családon belüli kedvezményre, hogy csökkentsék költségeiket.
Az állam szerint bevétel kell, és az indok az, hogy ez az adó majd úgy oszlik meg a telefonhasználók körében, hogy az nem jelent majd túlzott terhet senkinek - hiszen aki szegényebb, az úgyis kevesebbet telefonál.

De ez a valódi indok? Annak semmi köze sincs az egészhez, hogy megalakult az állami mobilszolgáltató?
Az Index szerint nagyon nehéznek látja a helyzetet az állami mobilszolgáltató - a mobilpiac telítettsége miatt. Nem is csoda, hiszen 3 nagy céggel kellene majd felvennie a versenyt, és a gazdasági megszorítások idején nyereségesnek kell lennie.

Mi lehetne tehát jobb egy új mobilcégnek, mint az, ha az állam a többi szolgáltató előfizetőit mobiladóval sújtja, míg az új céghez szerződő ügyfeleket ez alól mentesíti? 

Még veszteséggel sem kell szembenéznie, hiszen az új szolgáltató új előfizetői az új szolgáltatónak fizetik az előfizetési díjakat, s az új ügyfelek szerzéséhez semmilyen fizetett reklám nem kell, pusztán annyi, hogy a hírekben bemondják, az új szolgáltató előfizetői mentesülnek a mobiladó alól.

De vajon mi lesz a hűségnyilatkozatos ügyfelekkel?

Ez a kérdés is felmerült bennem a mobiladó kapcsán - de megmondom őszintén: ha a bankokkal kapcsolatban volt bátorsága a kormánynak végigvinni a rögzített árfolyamú törlesztést, a mobilszolgáltatók hűségnyilatkozataival kapcsolatban miért tennének kivételt?

A mobiladó vesztesei tehát nem az állampolgárok lesznek, nem: a három nagy mobilszolgáltató. Elveszítik ügyfeleik jelentős részét, s valószínűleg az élő hűségnyilatkozatok felmondásával járó kötbéreket is - a megmaradó ügyfeleik pedig jelentősen változtatnak majd telefonálási szokásaikon, hogy minél kevesebb adót kelljen fizetniük.

De azért ne féltsük a mobilszolgáltatókat - nem keveset kerestek már rajtunk. Ha csak az emeltdíjas sms-ekre gondolunk, amikor is mi fizetünk egy szolgáltatásért 240 Ft-ot - és ebből a szolgáltatónk 100-120 Ft-ot kap csak meg, a többit pedig lenyeli a mobilcég...

Ne hagyj engem éhen halni, avagy a reklámszövegírók túlkapásai

A reklám az kell. Jó bornak is kell a cégér, tartja a mondás, ami igaz. Bár tény, hogy mint oly sok dologban, ebben is fordítva ülünk a lovon - eredetileg egy jó terméket, ha megismerték az emberek, akkor azt ajánlották tovább, s így lett reklám a minőséghez.

Vannak a reklámnak humoros verziói, ezeket kifejezetten szeretem. Vannak elgondolkodtatók, melyek egy mondattal képesek felkavarni az érzelmeket - ezeket is szeretem. A semmitmondó reklámokat meg sem nézem - de a gusztustalan típusú reklámokat szívem szerint töröltetném a médiákról.

Mit is sorolok gusztustalan kategóriába? Több fajta is van, nézzük sorban.

• A "csak" reklámok. "Csak" hárommillió-négyszázhuszonötezer forintba kerül akciósan - csak. Addig, amíg egyetlen ember is van Magyarországon, akinek ez az összeg nem "csak", az ilyen kijelentést gyomorforgatónak érzem. 
• A "nekem jár" típusú reklámok. Megérdemlem, jár nekem, ezt sugallják minden szavukkal, főként kozmetikai termékekre vonatkozóan - holott az életben semmi sem jár alanyi jogon, semmit nem kapunk ingyen.
• A kiabálós reklámok - ahol többnyire vitaminhiány következtében elfogadottnak mutatja azt a viselkedést, hogy az egyik ember ordít a másikkal, vagy a gyerekeivel, vagy bárkivel - és mennyivel nyugodtabb lesz, ha multivitamint szed...
• A fogyasztószer reklámok - ahol szinte kivétel nélkül egy világéletében XS-es méretű leányzóra adnak három számmal nagyobb nadrágot, mutatva, hogy a fogyasztószer mennyire hatásos.
• A drága termékeket, szolgáltatásokat követő banki reklámok - egyenesen gusztustalan, hogy még ma is úgy hirdetik pl. a személyi kölcsönt, először felkeltik az igényünket autóra, vagy külföldi utazásra, vagy konyhabútorra - és ugyan rázzuk a fejünket, hogy erre nincs pénz, a következő reklám kínálja a megoldást: vegyél fel személyi kölcsönt....

Most találtam egy újabb fajtájú gyomorforgató hirdetést - ahol egy optikus hirdeti, "Ne hagyj engem éhen halni, én sem hagylak megvakulni." Hogy mi ezzel a gondom?
Valóban figyelemfelkeltő, és ezzel el is érte a célját - aki elolvassa, megjegyzi a szlogent, tán még mosolyog is rajta, hogy nini, milyen találékonyak az emberek.
Némi valóságot is tükröz, hiszen tudjuk, hogy a multik és a százforintos szemüvegek igencsak betettek a hazai optikusoknak.
Azonban erről a szlogenről akarva-akaratlan eszembe jut az eset, amikor egy nő egy hatéves forma kislánnyal jött koldulni - "Jáj, öt gyérékém ván, hogyán étéssem űket, munkanéküli vágyok" felkiáltással, miközben az ő és a gyermek ruházata és a kiegészítők a legújabb divat szerintiek voltak. Hogy miért érzek összefüggést a két eset között?

Először is vegyük azt, hogy mennyibe kerül ma a reklám. Még ha az optikus maga találta is ki a szlogent, (amit kétlek, inkább fizetett érte) a reklámok elhelyezéséért akkor is fizetett minimum szinten több százezer forintot. Rendben, ez egy befektetés - mondhatnánk, ha a hirdetés nem arról szólna, hogy ő márpedig éhen fog halni, ha nem segítünk/nem nála veszünk szemüveget. Ugye a hölgy, aki koldult, szintén éhezésről beszélt, s közben látható volt már a ruházatáról is, hogy szó sincs éhezésről - itt az első összefüggés.
Másodszor: azzal reklámozni egy terméket-szolgáltatást, hogy az azt kínáló mindjárt éhen hal, nem hiszem, hogy etikus lenne - egy reklámnak nem erről kéne szólnia. Vagy a termék/szolgáltatás kiválóságára, vagy az azt kínáló személy tapasztalatára, szakmai múltjára, vagy olyan egyedi tulajdonságra kellene felhívni a figyelmet, ami kiemeli a reklámozott dolgot a többi közül. Hogy egy koldus az éhenhalásra hivatkozik, rendben van - de egy szakembertől ennél többre számítanék.

Hogy mit mondhatott volna helyette, mi lehetett volna reklámszövege, arra írok néhány példát.
"Segítek, hogy lásd a világ csodáit - Gipsz Jakab, optikus"
"Ne szemellenzőt hordj - viselj szemüveget! Gipsz Jakab, optikus"
"Hazai hús, hazai zöldség, hazai gyümölcs: a szemüveged miért kínai vagy olasz? Gipsz Jakab, optikus"


A tanácsom tehát a reklámszöveg kiagyalójának, hogy ahelyett, hogy az emberek rossz érzésére épít, építsen a jóérzésre, a humorra, az összefogásra, és erre használja kreativitását, ne másra.

Egy honlap ára - avagy mennyibe is kerül egy honlap elkészítése?

Régen, mikor még nem voltak CMS rendszerek - vagy csak kevés, és kevesek számára volt elérhető - a webprogramozók még maguk írták a honlapok programjait, az admin felületet, a szkripteket, így érthető volt a több százezres ár egy komolyabb honlap esetén.

Mára azonban már mindenki számára elérhető a 3 legnépszerűbb CMS rendszer: a Joomla! a Drupal és a Wordpress. Bárki, bármikor letöltheti, telepítheti saját tárhelyére ezen rendszereket, és némi internetes tanulást követően személyre szabhatná saját honlapját.

Érthető, hogy a honlapkészítők is átálltak ezek használatára, hiszen a legtöbb igényt kielégítik - ráadásul bővíthetőek is, új alkalmazások készíthetők bármelyik CMS rendszerhez. A honlapkészítés tehát mára lényegében arról szól, hogy telepítenek egy CMS rendszert, azt személyre szabják - és kész is a honlap. S mivel így a legtöbb webprogramozó már nem a saját szellemi termékét árulja, a honlapok árának jelentősen csökkennie kellett volna - a józan észnek felfoghatatlan, hogy miért nem ez történt.

De nézzük meg, miből áll ma egy honlap ára, és mennyibe is kerül ma egy honlapot elkészíttetni - kifejezetten CMS alapon.

Tárhelyszolgáltatók és domain regisztrálás

Ahhoz, hogy honlapunk lehessen, tárhely és domain is szükséges - mindkettőre vannak ingyenes és fizetős megoldások. Érthető módon, a fizetős megoldások komolyabbak, megbízhatóbbak.

Ingyenes megoldásként a co.cc az egyik legkiemelkedőbb domain szolgáltató: 2 db domain nevet regisztrálhatunk co.cc végződéssel ingyenesen. Ingyenes tárhelyszolgáltatóként a 000Webhost ingyenesen biztosít jó minőségű tárhelyet - és bár vannak kisebb problémák a mailszerverrel, időnként akadozik a szolgáltatás is, de messze a legjobb az ingyenes szolgáltatók közül.

 

A fizetős szolgáltatók között kiemelném a Pontkom Stúdiót, mely domain regisztrációt és tárhelyszolgáltatást is végez - .hu domain jelenleg 1.999 Ft/2 év, 1 Gb tárhely 3.999 Ft/év - ugyan MySQL adatbázist pluszban kell vásárolnunk, ami 2.990 Ft, ha egy darabot szeretnénk, de egy domain egy tárhely és egy adatbázis ára még így is 10.000 Ft alatt van.

A DomDom szintén mindkettővel foglalkozik, itt egy .hu domain 2 évre akciósan 2.400 Ft, az 1 Gb tárhely pedig egy évre 16.130 Ft - igaz, hogy itt nem kell plusz adatbázist vásárolni, de a Pontkomhoz képest még így is dupla az ár.

A Tárhely.eu jelenleg egy db domain-t ingyen ad, ha náluk igénylünk tárhelyet, 1 Gb csomag híján 500 Mb tárhely 12.573 Ft/év áron nem olyan rossz üzlet - külön szolgáltatásként most ingyenes CMS telepítő is jár a tárhelyhez.

A legtöbb domain regisztrációhoz a szolgáltatók ingyenesen adnak 50-100 Mb tárhelyet - ez azonban szinte kivétel nélkül statikus, tehát egy CMS futtatására egyáltalán nem alkalmas.

A honlapkészítők

Az előbbiekben említett Pontkom Stúdió honlapkészítést is vállal, állításuk szerint olcsón. Bár nem árulják el, hogy CMS alapon dolgoznak, a referenciaként felsorolt honlapok megtekintését követően ez egyértelművé vált - fő profiljuk pedig a Joomla! használata. Az általuk hirdetett ár microsite esetén (ami összesen 2 oldalból áll!!!) 30.000 Ft + ÁFA-nál kezdődik. Egy teljes honlap ára pedig 100.000 Ft + ÁFA ártól a kiegészítők tükrében tulajdonképpen bármeddig terjedhet - és ezért az árért nem saját egyedi dizájnt kapunk, hanem sablonból választhatjuk ki a nekünk tetszőt - ha saját, egyedi dizájnt szeretnénk, akkor az + 60.000 Ft+ÁFA áron akár a miénk is lehet. Tehát minimum 160.000 Ft + ÁFA áron lehet egyedi honlapunk - véleményem szerint hagyjuk meg őket tárhelyszolgáltatónak.

 Meglátogattam az olcsoweboldal.hu elnevezésű szolgáltató honlapját - aki már a domain nevével is felhívja a figyelmet alacsony áraira. Az olcsóság Wordpress alapon készül - már akár 40-50.000 Ft-tól lehet saját honlapunk, azonban egyedi dizájnt 10.000 Ft-tól kaphatunk hozzá. Ez az ár már valóban alacsonyabb az előzőnél, itt már 50-60.000 Ft-tól lehet saját, egyedi honlapunk.

A Templatecenter.hu Joomla alapon kínálja nagyjából ugyanezt - olcsón, mindössze 45.600 Ft + ÁFA ártól 120.000 Ft +ÁFA árig. Ezért az árért azonban itt sem kapunk egyedi dizájnt - ugyanúgy, ahogy korábban, sablonból dolgoznak, és a sablon logóját cserélik ki a miénkre, azonban fizetni előre kell.

Meglátogattam még a Surbma.hu honlapját is, ahol szintén Wordpress alapon lehet saját honlapunk - ha értünk a Wordpresshez, akár 50.000 Ft-ért, ha komolyabbra vágyunk, 100.000 Ft-ért lehet honlapunk. Egyedi sablont itt is csak + 30.000 Ft-ért kapunk - tehát akárhogyan nézzük, minimum 80.000 Ft-ot kell fizetnünk egy egyedi honlapért.

Összegzés

Látható, hogy bár valamelyest csökkentek a honlapkészítés árak, mégsem csökkentek olyan mértékben, mint ahogy az elvárható lenne, tekintettel arra, hogy a fenti honlapkészítők egyike sem a saját szellemi termékét (programját) árulja. Pusztán telepítenek egy CMS rendszert, ami feltöltéssel együtt is maximum 2 óra, átalakítanak egy korábban létrehozott sablont a mi tetszésünk szerint, ami instrukciókkal együtt sincs több 5 órai munkánál - és ezért az összesen 7 órai munkáért fizetünk 100.000 Ft-os nagyságrendű összegeket.

Ha ezzel elégedetlen, látogassa meg a Honlapkészítés és Webdizájn honlapját - 15.000 Ft-tól készítünk CMS alapú honlapokat, s ebben az árban az egyedi dizájn is benne van - a megbízás létrejöttét követően 3 db dizájntervet küldünk, amelyek közül kiválaszthatja az Önnek tetszőt - és még azon is bőségesen végezhetünk módosításokat, hogy ténylegesen a cégére szabhassuk.

A Honlapkészítés és Webdizájn igényei szerint elkészíti honlapját, a szükséges kiegészítők sem kerülnek többe 5.000-10.000 Ft-nál - ezen az áron telepítünk ugyanis webáruházat, fórummotort. 

Ugyanakkor fél év garanciát vállalunk az elkészített honlapra - sőt, igény szerint vállaljuk a honlap üzemeltetését is, havi 3.000 Ft-tól.

A Honlapkészítés és Webdizájn: profi CMS honlapok, egyedi dizájn, megbízhatóság és szakértelem.