Bűn, bűntudat, bűnhődés, feloldozás

A napi médiában megjelenő cikkek és különböző önfejlesztő tréningek kerek perec elutasítják, hogy az általunk elkövetett hibákért, mások ellen elkövetett vétkekért bűntudatot érezzünk, és számtalan javaslatot tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy hogyan is kerülhetjük el ezt. Persze, mivel a könnyebbik végét fogják meg a kérdésnek, nem azt tanácsolják, hogy ne kövessünk el hibát, éljünk tisztességesen...

Fontos tisztázni: a bűntudat, mint szó, nem jelent mást, mint hogy tudatában vagyunk annak, hogy valami rosszat tettünk. Hogy hibát vétettünk, másnak kárt, bajt okoztunk, akár szándékosan, akár szándékunktól függetlenül. Ezzel szerintem nincs is baj, ahhoz, ugyanis, hogy akár csak a munkánkat jól végezhessük, tisztában kell lennünk vele, mikor követünk el hibát: s nincs, nem lehet ez másként a magánéletben sem.

A bűntudatot ugyanakkor a valóságban már tulajdonképpeni bűnhődésként, önmagunk rossz érzésekkel való büntetéseként azonosítja a legtöbb ember, s tulajdonképpen ez az, amit a média és a tréningek igyekeznek kizárni az életünkből.

De jó-e ez így?

Nem hiszem. Mind a jog, mind a vallás ismeri a beismerést, valamint a megbánást is: s mindegyiket annak megfelelően értékeli. A bűn súlyosságától függően persze mind a vallás, mind a jog különböző szankciókat alkalmaz, tulajdonképpen büntető-nevelő-megelőző célzattal. Ha keresztények vagyunk, s bűnt követünk el, meg kell gyónnunk (beismerés), majd a pap által kiszabott penitenciát (büntetés vagy bűnhődés) kell lerónunk, hogy tisztult lélekkel folytathassuk az életünket (ide nem értve persze a halálos bűnöket). Ha bűncselekményt vagy szabálysértést követünk el, büntetőeljárás veszi kezdetét, melynek során vallomást tehetünk (beismerés vagy tagadás) s végül a bíróság ítélete szerinti büntetést kell elszenvednünk (bűnhődés). Ha magánjogi területen követünk el "bűnt" (szerződésszegés, károkozás, stb) szintén eljárás indulhat, mely során meghallgatnak minket (beismerés vagy tagadás) és az eljárás során született döntés alapján többnyire anyagi, pénzbeni "büntetést" fogunk elszenvedni.

Miért van ez így?

Mint már írtam korábban, a társadalmat valamilyen formában össze kell tartani - s ezen összetartáshoz elengedhetetlenek a mindenkire érvényes szabályok, azok megszegésével járó következmények, legyenek azok akár vallási, akár jogi, akár erkölcsi normák. (Ezt a három területet egyébként is meglehetősen nehéz, sokszor lehetetlen szétválasztani.)

Ezek a normák adják a többségnek azt a biztonságot, azt a biztonság-tudatot, amelyben egy társadalom fejlődni képes. Több gondolkodó, köztük Cesare Beccaria is úgy vélte, hogy a bűnöket visszatartó erő nem a büntetés mértéke, hanem annak elkerülhetetlensége. A jog is, ahogy az erkölcs is és a vallás is a szabályosan élő többséget védi a szabályokat szegő kisebbséggel szemben. (Azt ugye nem kell elmagyaráznom, hogyha a többség szegi a szabályt, akkor az már nem élő szabály egy társadalomban?)

"De amitől mindenki retten,

Azt nem vethetjük félre büntetlen." (Tao Te King)

Miért lenne ez másként a magánéletben?

Naivitás azt gondolni, hogy a magánéletben elkövetett hibákért, bűnökért való bűntudat, bűnhődés, vagy éppen annak elmaradása semmilyen hatással nincsen az ember jövőbeni magatartására. Ha ugyanis tudjuk, hogy hibáztunk, s vállaljuk a felelősséget érte, könnyebben tanulhatunk belőle, s a jövőben könnyebben elkerülhetjük ugyanannak a hibának az elkövetését. Ezen túlmenően azt is fontos elmondani, hogy a bűn beismerése és az elkövetése alól való feloldozás, avagy a megbocsátás másként nem nyerhető el - ha nem ismerem el, nem kérek megbocsátást, csak nagyon ritkán, de leginkább soha nem kapok.

Ha még önmagunk előtt is letagadjuk, s elutasítunk minden, minket terhelő felelősséget, akkor újra és újra ugyanazokat a hibákat követjük el.
Hogyan tanultunk meg például helyesen írni? Először természetesen megtanultunk írni, majd leírtunk szavakat, mondatokat, s közben hibákat vétettünk. Mivel ezt a legtöbben iskolában tettük, a tanító közölte velünk, milyen hibát vétettünk, s gyakoroltatta a szó helyes leírását, hogy pontosan rögzüljön. Ezzel a folyamattal, és új szavak írásának megtanulásával fokozatosan javult a helyesírásunk, egyre kevesebb hibát vétettünk. Ha nem figyeltünk rá, később rossz osztályzatot kaphattunk büntetésként, s ha továbbra sem tanultuk meg, akkor akár az év végi osztályzatunk is bánhatta. Már ebben az egyszerű folyamatban is látható a bűn-bűntudat-büntetés-feloldozás folyamata - s bár tény, hogy elvonatkoztatott, az életben mégis szinte minden így rögzül, tudatosul az emberekben. 

Szintén az egyik fórum szeretős topicjában olvastam, hogy vajon mi a nagyobb bűn: a hűtlenség vagy a válás? Már maga a kérdés mutatja, hogy a tisztelt fórumozók pontosan tudják, bűn ez is és az is, s a vita tárgya pusztán az: melyik a nagyobb... 

Már ez a hozzáállás hibás. A bűn mértéke pusztán a várható következmények mértékét mutatja, az okozott kár, fájdalom és bánat mértékét, de a kisebb bűn is bűn.

Már ez a gondolkodás oda vezet, hogy azt méricskéljük, ki a nagyobb bűnös, és ahelyett, hogy a saját hibánkból igyekeznénk tanulni, ujjal mutogatunk egy másik bűnösre: ő bűnösebb... Mintha ezáltal a saját bűnünk alól, a várható következmények alól felmentést nyerhetnénk...


Vajon Hitler által elkövetett bűnök kevesebbek-e attól, hogy Sztálin is hasonlóakat követett el?
Ha ittasan vezetek és balesetet okozok, vajon kisebb-e a bűnöm, ha az áldozat "csak" lebénul deréktól, mintha nyaktól lefelé bénulna le?
S ha kisebb a bűnöm, vajon számít-e bármit is abból a szempontból, hogy bűnös vagyok? S vajon ha pusztán a bűnömet méricskélem, majd azt látva, hogy az enyémnél nagyobb bűnök is vannak, újra elkövetem, vajon nyerhetek-e feloldozást?

A bűn - bűntudat - bűnhődés - feloldozás így, ebben a formában egy folyamat, amely egyidős az emberiséggel. Ezt a folyamatot megszakítani, félbe vágni következmények nélkül nem lehet. A következménye pedig mindig az, hogy nem tanulunk a hibáinkból, s ha nem tanulunk, nem is fejlődhetünk. Újra és újra elkövetjük ugyanazokat a bűnöket, újabb és újabb embereknek okozva fájdalmat.


De vajon valóban ezt akarjuk? Ez a célunk? Ezért születtünk a világra, hogy egy évszázadot sem élve minél többet árthassunk másoknak?


Minden kedves olvasómnak ajánlom figyelmébe Aranyosi Ervin: A fiú és a szögek című tanmeséjét.

"Volt egyszer egy fiú, – rossz szokással áldott.

Mindig kötözködött, mindenkit megbántott.

Mindent jobban tudott, mint a földön bárki.

Hogy mást meg ne bántson, nem tudta megállni.

Folyton veszekedett, szinte sportból tette.

Nem csoda, hogy ezért, senki sem szerette.

Egy szép napon aztán így szólott az apja:

- A világ zordságod igencsak unhatja.

Itt van egy zacskó szög, ha türelmed veszted,

ha megbántasz bárkit, ezután majd ezt tedd:

Menj a kerítéshez, fogj egy apró szeget,

Vezesd le a dühöd, mi bentről feszeget.

A nap végén aztán számold meg, hogy hányszor

borult el az elméd, a mások “bajától”.

Úgy is történt aztán, s a fiú megtette,

Minden újabb bántást, szögelés követte.

Első nap harminchét volt a szegek száma,

mit a fiú bevert a kerítés fába.

Elszégyellte magát, ilyen nagy szám láttán,

s uralkodni kezdett indulatosságán.

Napról napra csökkent a szeg mennyisége,

az volt csak a kérdés, hogy mikor lesz vége.

Majd eljött egy szép nap a fiú életébe,

mikor nem került sor, új szög beverésre.

Megkereste apját, büszkén elmesélte:

- Nem került újabb szög ma a kerítésbe.

És az apja így szólt: mától másképp tegyed,

ha nem voltál dühös, húzzál ki egy szeget.

Elszálltak a napok, szélnél sebesebben,

s láss csodát a szegek is elfogytak csendben.

Azután a fiú apja elé állott.

Lelke lenyugodva nézte a világot.

- És a kerítéshez kiballag az apja,

fia büszkeséggel művét megmutatja!

- Édes fiam, – mondja apa a  fiának,

Amit eddig tettél előnyödre válhat.

Szépen viselkedtél, tanultál belőle,

tudom nem volt könnyű, s nem szöktél előle.

De nézd a kerítést, mennyi lyuk borítja?

Az emberek lelkét pont így nyomorítja,

minden veszekedés, minden düh és bánat

nyomot hagy másokban, s bár van rá bocsánat,

az okozott sebek, mind-mind megmaradnak.

Ne bánts szavakkal se! – Jegyezd meg magadnak!

Változz előnyödre, tárd ki tiszta lelked,

válj olyan emberré, kit mások szeretnek.

Mert ha így folytatod, lesz majd sok barátod,

szeretni is könnyebb, egyszer majd belátod!"