Egy gyermek halála

Mindig borzalommal tölt el, ha egy gyermek meghal. Ha balesetben, ha betegségben, pusztán szomorú vagyok - kicsit elkeseredett, hogy talán megakadályozható lett volna, ha jobban figyelünk, ha okosabbak vagyunk, ha előbb felfedezzük a kórt...

De, ha egy gyermek gyilkosság áldozatává válik, az az én szememben felfoghatatlan - és megbocsáthatatlan. Gondolkodom ilyenkor, mi lenne a megfelelő büntetés, és nem, nem találok választ a kérdésre.

Amikor valaki (lehet-e személyként utalni az ilyenre egyáltalán?!) megöl egy gyermeket, nem egy gyermeket pusztít el - hanem a jövőt. Azt a jövőt, amit az a gyermek alakíthatott volna, ha felnőhet, ha életét idejekorán el nem veszik. Hiszen lehetett volna orvos, tudós, mérnök - vagy egy újabb Gandhi, Teréz Anya, vagy egy ugyanolyan egyszerű ember, mint bármelyikünk, aki egyszerű és hétköznapi életével szebbé és jobbá tehette volna a világot.

Mi lehet a megfelelő büntetése annak, aki megöli a jövőt? Létezik egyáltalán ilyen?

Állati részem azt mondja, igen. Ordít, vérbosszúért kiabál bennem, s követeli: valaki, BÁRKI - tegyen már valamit. Véresebbnél véresebb megoldásokat javasol - és egyik sem szimpla halálbüntetés. Mértéktelen dühével és haragjával megrémít - vajon mennyivel különb annál, aki mindezt kiváltotta belőle?

Az eszem tanácstalan - ismeri ugyan az igazságjogszolgáltatás ilyen esetekre nyújtott megoldásait, azonban nincsen velük kibékülve. Mert mi lesz akkor, ha a tettes(ek) megbíznak egy jó ügyvédet, és megússzák egy ejnye-bejnye kategóriájú büntetéssel? Vagy akkor, ha még a büntetést megelőzőleg egy cellatársa vesz rajta elégtételt? És elfogadható, ha egy ilyen ember(?), letöltve büntetését, ismét a társadalom teljes jogú tagjává válik - és újra gyermekek közé mehet?
Ilyenkor az eszem követeli vissza a középkori infámia büntetését - a totális kitaszítottságot, a megbélyegzettséget... Bár őszintén szólva, sok, ennél kisebb bűnt is hajlamos lennék ezen a módon büntetni...

A szívem sajog. Kegyetlenül sajog. A fájdalomtól nem képes válaszolni, csak újabb kérdéseket felvetni. Miért? Mi vitte rá? Hogyan lehetett képes rá? Mi okozhat ilyen mértékű gonoszságot?

És valahol mélyen, halkan, suttogva megszólal bennem valami, talán a lelkem, s azt súgja: az ilyen lényeknek büntetés az élet, mert bárhová megy a világon, mindenhol átkozott lesz a sorsa. Bármilyen utat is járjon, bármerre is vigye az élet - üldözött lesz. Üldözni fogja a társadalom, a bűne, az élet - többé egyetlen békés napja sem lesz, bármeddig is él.
A legnagyobb jutalma az lenne, ha elítélnék sok-sok évre, s ezt a büntetést magánzárkában tölthetné - így nem kéne többé egyetlen emberrel sem szembenéznie.

De várhatóan nem így lesz. Várhatóan elítélik. Várhatóan életben lesz ítélethozatalkor. Várhatóan börtönbe kerül - anyák vagy apák közé. Anyák vagy apák közé, akiknek hasonló korú gyermekeik vannak, voltak, vagy lesznek. Anyák vagy apák közé - akik remélhetőleg NEM fogják megölni, hanem vigyáznak testi épségére, s arra, hogy hátralévő életének minden egyes napján szembesüljön tettével és annak súlyával.
S amikor véget ér e földi pályafutása - akkor, bárkinek is van igaza,  minden túlvilág poklát fogja kiállni egy örökkévalóságon keresztül.

Nyugodj Békében, Bence!

Te már békében nyugszol, bárhol is vagy. Akár az angyalok között, akár úton egy másik élet felé - bármennyit is szenvedtél rövid életed során, annak már vége. Továbbléphetsz.
Mielőtt félreértenéd, a Nyugodj békében kifejezés nem azt jelenti, hogy azt gondoljuk, békétlen lélek lennél - inkább egy óhaj arra, hogy a mi lelkünk megnyugodjon idő előtti halálod miatt - és valóban békén hagyjon Téged, az emlékedet.