Tegnap reggelre elérhetetlenné vált a co.cc - és ezáltal az összes olyan honlap, amely ilyen végződéssel volt jelen az interneten. Már több probléma volt ezzel a szolgáltatóval - a Nod32 például az összes co.cc-s végződésű webcímet az ártó weboldalak listájára tette, a Google pedig tavaly nyáron törölt minden ilyen honlapot az indexéből - azonban a problémák ellenére ez a szolgáltatás éveken keresztül működött. Úgy-ahogy, de működött.
Néhány hete azonban már nem lehetett új co.cc-s aldomaint regisztrálni - és mostanra DNS hiba miatt már egyáltalán nem elérhetőek ezek a címek. Több százezer honlap vált ezúton használhatatlanná - de vajon miért?
Az ingyenességnek mindig ára van - és sajnos ez ezúttal is beigazolódott. A legtöbb aldomaint adó szolgáltató reklámokból tartja fenn magát, a co.cc viszont reklám nélkül, némi támogatásért, és az aldomain megújításokból származó pénzekért vállalta ezt a szolgáltatást. Úgy tűnik, nem érkezett elég támogatás, és nem volt elég bevétel már a megújításokból sem - így a szolgáltatás egy szó nélkül, egy jelzés nélkül, bármiféle információ nélkül megszűnt.
A tanulság? Ha nem fizetsz egy szolgáltatásért, lényegében nem is várhatsz semmit. Ma a világon semmi sincs ingyen - vagy reklámmal, vagy csereértékkel, vagy a teljes honlapod elvesztésével, de előbb utóbb megfizeted az ingyenes domain árát.
S hogy lesz-e még co.cc? Őszintén? Ha lesz is, jobban jársz, ha elfelejted - főleg, ha egy honlapot akarsz működtetni.
2012. november 15., csütörtök
2012. november 4., vasárnap
Egy gyermek halála
Mindig borzalommal tölt el, ha egy gyermek meghal. Ha balesetben, ha betegségben, pusztán szomorú vagyok - kicsit elkeseredett, hogy talán megakadályozható lett volna, ha jobban figyelünk, ha okosabbak vagyunk, ha előbb felfedezzük a kórt...
De, ha egy gyermek gyilkosság áldozatává válik, az az én szememben felfoghatatlan - és megbocsáthatatlan. Gondolkodom ilyenkor, mi lenne a megfelelő büntetés, és nem, nem találok választ a kérdésre.
Amikor valaki (lehet-e személyként utalni az ilyenre egyáltalán?!) megöl egy gyermeket, nem egy gyermeket pusztít el - hanem a jövőt. Azt a jövőt, amit az a gyermek alakíthatott volna, ha felnőhet, ha életét idejekorán el nem veszik. Hiszen lehetett volna orvos, tudós, mérnök - vagy egy újabb Gandhi, Teréz Anya, vagy egy ugyanolyan egyszerű ember, mint bármelyikünk, aki egyszerű és hétköznapi életével szebbé és jobbá tehette volna a világot.
Mi lehet a megfelelő büntetése annak, aki megöli a jövőt? Létezik egyáltalán ilyen?
Állati részem azt mondja, igen. Ordít, vérbosszúért kiabál bennem, s követeli: valaki, BÁRKI - tegyen már valamit. Véresebbnél véresebb megoldásokat javasol - és egyik sem szimpla halálbüntetés. Mértéktelen dühével és haragjával megrémít - vajon mennyivel különb annál, aki mindezt kiváltotta belőle?
Az eszem tanácstalan - ismeri ugyan azigazságjogszolgáltatás ilyen esetekre nyújtott megoldásait, azonban nincsen velük kibékülve. Mert mi lesz akkor, ha a tettes(ek) megbíznak egy jó ügyvédet, és megússzák egy ejnye-bejnye kategóriájú büntetéssel? Vagy akkor, ha még a büntetést megelőzőleg egy cellatársa vesz rajta elégtételt? És elfogadható, ha egy ilyen ember(?), letöltve büntetését, ismét a társadalom teljes jogú tagjává válik - és újra gyermekek közé mehet?
Ilyenkor az eszem követeli vissza a középkori infámia büntetését - a totális kitaszítottságot, a megbélyegzettséget... Bár őszintén szólva, sok, ennél kisebb bűnt is hajlamos lennék ezen a módon büntetni...
A szívem sajog. Kegyetlenül sajog. A fájdalomtól nem képes válaszolni, csak újabb kérdéseket felvetni. Miért? Mi vitte rá? Hogyan lehetett képes rá? Mi okozhat ilyen mértékű gonoszságot?
És valahol mélyen, halkan, suttogva megszólal bennem valami, talán a lelkem, s azt súgja: az ilyen lényeknek büntetés az élet, mert bárhová megy a világon, mindenhol átkozott lesz a sorsa. Bármilyen utat is járjon, bármerre is vigye az élet - üldözött lesz. Üldözni fogja a társadalom, a bűne, az élet - többé egyetlen békés napja sem lesz, bármeddig is él.
A legnagyobb jutalma az lenne, ha elítélnék sok-sok évre, s ezt a büntetést magánzárkában tölthetné - így nem kéne többé egyetlen emberrel sem szembenéznie.
De várhatóan nem így lesz. Várhatóan elítélik. Várhatóan életben lesz ítélethozatalkor. Várhatóan börtönbe kerül - anyák vagy apák közé. Anyák vagy apák közé, akiknek hasonló korú gyermekeik vannak, voltak, vagy lesznek. Anyák vagy apák közé - akik remélhetőleg NEM fogják megölni, hanem vigyáznak testi épségére, s arra, hogy hátralévő életének minden egyes napján szembesüljön tettével és annak súlyával.
S amikor véget ér e földi pályafutása - akkor, bárkinek is van igaza, minden túlvilág poklát fogja kiállni egy örökkévalóságon keresztül.
Nyugodj Békében, Bence!
Te már békében nyugszol, bárhol is vagy. Akár az angyalok között, akár úton egy másik élet felé - bármennyit is szenvedtél rövid életed során, annak már vége. Továbbléphetsz.
Mielőtt félreértenéd, a Nyugodj békében kifejezés nem azt jelenti, hogy azt gondoljuk, békétlen lélek lennél - inkább egy óhaj arra, hogy a mi lelkünk megnyugodjon idő előtti halálod miatt - és valóban békén hagyjon Téged, az emlékedet.
De, ha egy gyermek gyilkosság áldozatává válik, az az én szememben felfoghatatlan - és megbocsáthatatlan. Gondolkodom ilyenkor, mi lenne a megfelelő büntetés, és nem, nem találok választ a kérdésre.
Amikor valaki (lehet-e személyként utalni az ilyenre egyáltalán?!) megöl egy gyermeket, nem egy gyermeket pusztít el - hanem a jövőt. Azt a jövőt, amit az a gyermek alakíthatott volna, ha felnőhet, ha életét idejekorán el nem veszik. Hiszen lehetett volna orvos, tudós, mérnök - vagy egy újabb Gandhi, Teréz Anya, vagy egy ugyanolyan egyszerű ember, mint bármelyikünk, aki egyszerű és hétköznapi életével szebbé és jobbá tehette volna a világot.
Mi lehet a megfelelő büntetése annak, aki megöli a jövőt? Létezik egyáltalán ilyen?
Állati részem azt mondja, igen. Ordít, vérbosszúért kiabál bennem, s követeli: valaki, BÁRKI - tegyen már valamit. Véresebbnél véresebb megoldásokat javasol - és egyik sem szimpla halálbüntetés. Mértéktelen dühével és haragjával megrémít - vajon mennyivel különb annál, aki mindezt kiváltotta belőle?
Az eszem tanácstalan - ismeri ugyan az
Ilyenkor az eszem követeli vissza a középkori infámia büntetését - a totális kitaszítottságot, a megbélyegzettséget... Bár őszintén szólva, sok, ennél kisebb bűnt is hajlamos lennék ezen a módon büntetni...
A szívem sajog. Kegyetlenül sajog. A fájdalomtól nem képes válaszolni, csak újabb kérdéseket felvetni. Miért? Mi vitte rá? Hogyan lehetett képes rá? Mi okozhat ilyen mértékű gonoszságot?
És valahol mélyen, halkan, suttogva megszólal bennem valami, talán a lelkem, s azt súgja: az ilyen lényeknek büntetés az élet, mert bárhová megy a világon, mindenhol átkozott lesz a sorsa. Bármilyen utat is járjon, bármerre is vigye az élet - üldözött lesz. Üldözni fogja a társadalom, a bűne, az élet - többé egyetlen békés napja sem lesz, bármeddig is él.
A legnagyobb jutalma az lenne, ha elítélnék sok-sok évre, s ezt a büntetést magánzárkában tölthetné - így nem kéne többé egyetlen emberrel sem szembenéznie.
De várhatóan nem így lesz. Várhatóan elítélik. Várhatóan életben lesz ítélethozatalkor. Várhatóan börtönbe kerül - anyák vagy apák közé. Anyák vagy apák közé, akiknek hasonló korú gyermekeik vannak, voltak, vagy lesznek. Anyák vagy apák közé - akik remélhetőleg NEM fogják megölni, hanem vigyáznak testi épségére, s arra, hogy hátralévő életének minden egyes napján szembesüljön tettével és annak súlyával.
S amikor véget ér e földi pályafutása - akkor, bárkinek is van igaza, minden túlvilág poklát fogja kiállni egy örökkévalóságon keresztül.
Nyugodj Békében, Bence!
Te már békében nyugszol, bárhol is vagy. Akár az angyalok között, akár úton egy másik élet felé - bármennyit is szenvedtél rövid életed során, annak már vége. Továbbléphetsz.
Mielőtt félreértenéd, a Nyugodj békében kifejezés nem azt jelenti, hogy azt gondoljuk, békétlen lélek lennél - inkább egy óhaj arra, hogy a mi lelkünk megnyugodjon idő előtti halálod miatt - és valóban békén hagyjon Téged, az emlékedet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)