2013. július 11., csütörtök

Gyűlölöm a gyűlölködőket - avagy biztonság kontra szabadság

Jelen bejegyzést egy Facebook vita ihlette, mikor is egy ismerősöm beszólt a meleg-felvonulást cikiző enyhén szélsőjobbos brigádnak.
Ahogy a közösségi oldalon is írtam, részemről biztosan szó nélkül maradt volna az egész, ha a beszólás annyi: "Szegény homofóbok, milyen szörnyű életük lehet, ha így gyűlölnek másokat" - sőt, még egy tetsziket is nyomtam volna a vita helyett.
De...

Elfogadás - vagyis mindenkit fogadjunk el olyannak, amilyen. Biztos?!

Kedves olvasóm!
Nem tudom, hányszor mondtad ki életedben, hogy mindenkit olyannak kell elfogadni, amilyen. És azt sem tudom, hányszor nyilallt beléd a felismerés: a mindenkiben benne van mindenki, nem csak azok, akik még éppen a te tolerancia-küszöböd határa alatt élik a mindennapjaikat.
Igen, bármily furcsa, ha mindenkit el kell fogadni, akkor el kell fogadni a neonácikat, a pedofilokat, az erőszaktevőket, a pszichopatákat (hogy a "legnépszerűbb" csoportokat említsem) - és ha olyannak kell elfogadni őket, amilyenek, akkor kísérletet sem tehetünk a megváltoztatásukra.
Bizony. A mindenkit el kell fogadni olyannak, amilyen ezt jelenti. Szóról szóra.
Te vajon hányszor mondtad ki ezt úgy, hogy szó szerint ezt is gondoltad? És hányszor mondtad ki úgy, hogy a valóságtartalma ez volt: "El kell fogadni mindenkit, akinek az életvitele számomra még éppen elfogadható"?

De mi köze ennek a szabadsághoz, vagy a biztonsághoz?


Ma demokráciában élünk, ami azt jelenti, hogy mindenki egyenlő - mindenkit ugyanazok a jogok illetnek meg társadalmunkban. Ha tehát valamely csoport úgy dönt, hogy márpedig ő felvonulással hirdeti létezését, esetleg ünnepli azt, megteheti. Azzal a következménnyel, hogy (mivel ma demokráciában élünk) azok, akiknek a felvonulás nem tetszik, megtehetik, hogy nyilvánosan közzéteszik véleményüket.
S akinek ez nem tetszik, az is megteheti, hogy nyilvánosan közzéteszi, hogy nem tetszik, hogy a másik nyilvánosan közzétette, hogy neki nem tetszik a felvonulás - és így tovább, a végtelenségig.

A szabadság az, ami a demokráciával jár - és a szabadságnak köszönhetően mondhat, tehet bárki bármit. Függetlenül attól, hogy a többieknek ez tetszik-e, ezt elfogadják-e, azon ritka esetek kivételével, amit a törvény büntetni rendel, a szabad ember azt tesz, amit szabad. 

A szabadságnak azonban ára van. Komoly ára: a felelősség. Ha nem utasításra teszed, amit teszel, senkire át nem háríthatod a következményeket.
Ami nagyon klassz dolog, ha vállalkozó vagy, és a sikerrel járó többlet-bevételt a zsugori főnök helyett te kapod - de már lényegesen kevésbé klassz, sőt, pocsék érzés, amikor a rosszul megkötött üzlet, vagy egy korábbi tévedés nyújtja be a jó vastag következmény-számlát.
És félreértés ne essék, az életben is így van ez, nem csak a munkahelyen-vállalkozásban.
Amíg szabad vagy, mint a madár, szárnyalhatsz - de minél magasabbra repülsz, elég egy rossz mozdulat, és ezerrel csapódsz is be a földbe. Összetörve, szárnyszegetten - és egyedül csak magadat okolhatod, amiért elhagytad a biztonságos földet.

És a biztonság? Mikor vagy biztonságban?

Leginkább akkor, ha nálad okosabb, tapasztaltabb, talpraesettebb emberek mondják meg neked, mit kell csinálnod. Míg gyermek voltál, a szüleid vigyáztak rád, megtiltottak neked dolgokat, hogy megvédjenek. Amit akkor nagyon utáltál, és biztosan megfogadtad: ha nagy leszel, tuti fagylaltot fogsz enni vacsora helyett, és hajnal 3-ig nézed majd a tévét, és az első fizetésedből megveszed magadnak az oly régóta vágyott, iszonyú drága és haszontalan játékot... 
Aztán felnőttél. Ma már senki sem mondhatja meg neked, mit tegyél, és senki sem tilthat meg neked szinte semmit. Ugyanakkor, ha hibázol, már neked kell helyrehoznod, nem bújhatsz anyu szoknyája mögé, és apu sem fogja többé egy szobafogsággal megoldani a problémáidat.

Már nem vagy biztonságban.
Annyira csupán, amennyire az állam szabályozza, mit tehetsz, és mit nem.
Felvehetsz hitelt. Amennyit csak bírsz, és nyögheted a törlesztőrészletet - senki nem fogja átvállalni helyetted.
Elszórhatod a fizetésedet rögtön, ahogy megkaptad - aztán eheted a vajas/vaj nélküli kenyeret a következő fizetésig.
Mehetsz késve a munkahelyedre, vagy akár fel is mondhatsz - aztán, ha nem írnak neked ajánlólevelet, ne lepődj meg nagyon.
Elmehetsz tüntetni. És biztos lehetsz benne, hogy valaki más meg pont az ellen fog tüntetni, ami a te szívednek oly kedves ügy. Neki sem tiltja meg senki, ahogy neked sem. Igazságtalan? Dehogy.

Lehet véleményed. Ahogy nekem is. Ahogy azoknak is, akik nem értenek veled, vagy velem egyet. El is mondhatod, ahogy én is elmondtam most - és ahogy azok is elmondhatják, akik homlokegyenest ellenkezően gondolkodnak.

Már itt sem vagy biztonságban - a kutya nem véd meg attól, hogy olyanokkal találkozz a neten, akik máshogy gondolják, mint te, és legalább olyan hévvel védjék a véleményüket, mint te a sajátodat.

Akár igazuk van, akár nincs.

Akár tetszik ez neked, akár nem.

"Ne ítélj, hogy ne ítéltess."

2013. március 11., hétfő

Van egy ország...

Van egy ország Európában, mely néhai önmagával határos.
Ahol a legszebb nők élnek, mégis csökken a népesség, hiszen ezek a nők férfi módra élnek.
Ahol a munkanélküliek és a nyugdíjasok dolgoznak a legtöbbet, mert adót és járulékot fizetni senkinek sem kényelmes.
Ahol a nemzeti hősök kivívták a nép szabadságát, mellyel a nép többnyire élni nem, csak visszaélni tud.
Ahol a nemesek a jobbágyságot felszabadították, s ahol az emberek újból a jobbágyság igájába hajtják a fejüket, de már kevésbé nemes urakkal.
Ahol az idegen elnyomás alatt a népesség összetartott, a szabadság terhe alatt széthúz.
Ahol az ezer éves népi hagyományt felváltotta ifjú hatalmak trendjeinek majmolása.
Ahol a másságot büntetik, az egyformaságot pedig elutasítják.
Ahol akkor van saját véleményed, ha másokét szajkózod.
Amelynek fiai a világ legnagyobb tudósai voltak - mai gyermekei pedig még a szövegértéssel is küszködnek.
Ahol a politikusok hazaárulók, az állampolgárok mégis újra és újra megválasztják őket.
Ahol a tisztességes szegénység szégyen, a tisztességes gazdagság bűn, a csalásból származó vagyon viszont irigylésre méltó.
Ahol a tévé mondja meg az embereknek, mi a helyes magatartás, nem a lelkiismeret.
Ahol a tanulás szégyen, a tudás bűn, a tudatlanság érték.